A függőségekről nyíltan

Kalóz János előadása -2019

A Waldorf iskola tanulóit, szülőit valamint oktatói közösségét is érintik azok a problémák, amelyekkel a legtöbb iskolában küszködnek: az elektronikai eszközök használata, amelyen keresztül az internet és elektronikus játékok befolyásoló világa eléri gyermekeinket.

 

A problémával való foglalkozás nyitó akkordjaként hívtuk meg iskolánkba a kolozsvári Kalóz János György pszichológus-addiktológust, akinek nagy sikerű programja Ne szúrd el a kari-ered címmel fut.

 

Prevenciós előadásokat tartott már több városban szenvedélybetegségekről, függőségekről, drogfogyasztásról, számítógépes játékokról, alkoholizmusról, szexuális nevelésről, gyerekeknek, fiataloknak, felnőtteknek. Kérésünkre csoportos foglalkozást és beszélgetést tartott a harmadik és negyedik osztály tanulóinak, valamint este minden osztály szülői közösségének tartott előadást a függőségek kialakulása témában, ahol a bátrabb szülők kérdéseiket is feltették. Köszönjük nyitottságát, válaszait a kérdésekre, hogy lazán, az arany középutat keresve, nem a félelmet és a teljes elutasítást támogatva beszélgetett a szülőkkel. Reméljük, hogy így a közös gondolkodás elindult, sokan találtak kapaszkodót szavaiban, ötleteiben, intelmeiben. Néhányat itt is megosztunk:

  1. a mindenkori minőségi időtöltés az egyik legjobb fegyvere a szülőnek a függőségek ellen, a hasznos időtöltési tippek kínálása, felajánlása a gyereknek

  2. a másik fegyver a beszélgetés, a kommunikáció a gyerekeinkkel, ami révén kiépül a bizalom; a bizalmon alapuló kapcsolat egy védőburok a későbbiekben, nagyobb korban lévő gyerekek esetében.

  3. a tünet kezelése, eltűntetése, nem a probléma megoldása; a problémák gyökerét kell feloldani, megoldani és változtatni, nem elég a tünetet kezelni.
     

Magocska Waldorf Egyesület

2014 óta folyamatosan formálódó, szülőkből és pedagógusokból álló aktív kis közösség, amely azon munkálkodik, hogy a Waldorf pedagógia és életszemlélet ismert legyen szűkebb-tágabb környezetünkben.

KAPCSOLAT

T: 0743.489.021

E: office@magocskawaldorf.ro

© 2020 - Magocska Waldorf Egyesület